14. § |
(1) |
Az önkormányzat a központi támogatás felhasználására a jogosultságát elveszíti, ha a kivitelezést a támogatás első évében nem kezdi meg. Az így felszabaduló központi támogatás az adott évben az önkormányzatok részére meghatározott, az önhibájukon kívül hátrányos pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok támogatását növeli. |
(1) |
Az önkormányzat a központi támogatás felhasználására a jogosultságát elveszíti, ha a kivitelezést a támogatás első évében nem kezdi meg. |
(1) |
Ha az önkormányzat ugyanazon műszaki tartalmú beruházáshoz címzett és céltámogatásban is részesül, az egyik támogatásra való jogosultságát elveszíti. Az önkormányzat a központi támogatásra való jogosultságot elveszíti, ha
a) |
a közbeszerzési eljárás során az önkormányzat a közbeszerzés tárgyára vonatkozó részletes műszaki leírásban eltér a központi támogatás alapját képező jogerős, érvényes hatósági (építésre jogosító) engedély és az ahhoz tartozó tervdokumentáció tartalmától, |
b) |
a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásáról, illetőleg a kivitelezés kezdéséről az értesítést nyolc munkanapon belül nem küldi meg, |
c) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül nem kezdi meg a kivitelezést, |
d) |
a központi támogatást a beruházás tervezett befejezését követő év végéig nem használta fel. |
|
(1) |
Ha az önkormányzat ugyanazon műszaki tartalmú beruházáshoz címzett és céltámogatásban is részesül, az egyik támogatásra való jogosultságát elveszíti és választása szerint az egyik támogatásról haladéktalanul le kell mondania. Az önkormányzat a központi támogatásra való jogosultságot elveszíti, ha
a) |
a közbeszerzési eljárás során az önkormányzat a közbeszerzés tárgyára vonatkozó részletes műszaki leírásban eltér a központi támogatás alapját képező jogerős, érvényes hatósági (építésre jogosító) engedély és az ahhoz tartozó tervdokumentáció tartalmától, |
b) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül - a 21/B. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - nem kezdi meg a kivitelezést, |
b) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül - a 11. § (5) bekezdése, a 12/A. § és a 21/B. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - nem kezdi meg a kivitelezést, |
b) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül - a 11. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével - nem kezdi meg a kivitelezést, |
c) |
a központi támogatás a beruházás tervezett befejezését követő év végéig - a 21/B. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével - nem használta fel. |
c) |
a központi támogatást a beruházás tervezett befejezését követő év végéig nem használta fel. |
|
(2) |
A központi támogatással megkezdett, de be nem fejezett beruházás esetén a támogatás további részéről lemondó önkormányzat ugyanazon műszaki tartalmú beruházáshoz nem nyújthat be új céltámogatási igényt. |
(2) |
Az 1993. évben induló új beruházások címzett támogatásának felhasználási jogosultságát az önkormányzat nem veszíti el, ha a kivitelezést legkésőbb 1994-ben elkezdi. |
(2) |
Szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházás esetében az üzemeltetési engedélyezési eljárás során, de legkésőbb az üzembe helyezést követő egy év múlva a kérelmezőnek a Belügyminisztérium részére - az engedélyező hatóság igazolása alapján - bizonylatolni kell a 60%-os bekötési arány meglétét. E feltétel teljesítésének hiányában a céltámogatás alapját képező vízjogi létesítési engedélyben szereplő bekötő vezetékek hosszára igénybe vett központi támogatásnak a hiányzó bekötésekre eső részét haladéktalanul vissza kell fizetni a központi költségvetésbe. |
(2) |
Szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházás esetében az üzemeltetési engedélyezési eljárás során, de legkésőbb az üzembe helyezést követő egy év múlva a kérelmezőnek a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal részére - az engedélyező hatóság igazolása alapján - bizonylatolni kell a 60%-os bekötési arány meglétét. E feltétel teljesítésének hiányában a céltámogatás alapját képező vízjogi létesítési engedélyben szereplő bekötő vezetékek hosszára igénybe vett központi támogatásnak a hiányzó bekötésekre eső részét haladéktalanul vissza kell fizetni a központi költségvetésbe. |
(3) |
A központi támogatással megkezdett, de be nem fejezett beruházás esetén a támogatás további részéről lemondó önkormányzat ugyanazon műszaki tartalmú beruházáshoz nem nyújthat be új céltámogatási igényt. |
(3) |
Az (1) bekezdésben meghatározott esetben, valamint, ha az önkormányzat a központi támogatásban részesülő beruházás megvalósításától eláll, vagy a központi támogatást a beruházáshoz csak részben használta fel, a felszabaduló központi támogatásról le kell mondania. A lemondásról - a képviselő-testületi határozat megküldésével - a Belügyminisztériumot haladéktalanul értesíteni kell. |
(3) |
Ha az önkormányzat ugyanazon (műszaki tartalmú) beruházáshoz címzett és céltámogatásban is részesül, választása szerint az egyik támogatásról haladéktalanul le kell mondania. |
(4) |
A központi támogatással megkezdett, de be nem fejezett beruházás esetén - függetlenül a központi támogatás felhasználásának mértékétől - az önkormányzat ugyanazon műszaki tartalmú beruházáshoz nem nyújthat be új céltámogatási igényt. |
(4) |
Ha az önkormányzat
a) |
a közbeszerzés tárgyára vonatkozó részletes műszaki leírásban eltér a központi támogatás alapját képező jogerős, érvényes hatósági (építésre jogosító) engedélytől, |
b) |
a közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatásáról, illetőleg a kivitelezés megkezdéséről nem küldi meg nyolc munkanapon belül az értesítést, |
c) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül nem kezdi meg a kivitelezést, |
c) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül - a 11. § (5) bekezdése, a 12/A. § és a 21/B. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével - nem kezdi meg a kivitelezést, |
c) |
a támogatásra jogosultság kihirdetésétől számított tizenkét hónapon belül - a 11. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével - nem kezdi meg a kivitelezést, |
d) |
a központi támogatásban részesülő beruházás megvalósításától eláll, |
e) |
a központi támogatást a befejezett beruházáshoz csak részben használta fel, |
f) |
a központi támogatást a beruházás tervezett befejezését követő év végéig nem használta fel, |
akkor a fel nem használt előirányzatról haladéktalanul le kell mondania. |
(5) |
Ha az önkormányzat
a) |
nem az igénybejelentésben megjelölt önkormányzati feladatra használta fel, nem a cél szerinti alapfunkcióhoz vette igénybe a központi támogatást, |
b) |
a törvényben rögzített arányt meghaladó támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, |
c) |
a (2) bekezdésben szereplő határidőre a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházás esetében a 60%-os bekötési arány meglétét nem tudja igazolni, |
c) |
a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházás esetében a 80%-os bekötési arány megvalósulását nem igazolja a 13/A. §-ban meghatározott határidőben, úgy a központi támogatás alapját képező vízjogi létesítési engedélyben szereplő bekötő vezetékek hosszára igénybe vett központi támogatásnak a hiányzó bekötésekre eső része tekintetében, |
akkor a jogtalanul felhasznált központi támogatásról haladéktalanul le kell mondania. |
(6) |
A lemondásról - képviselő-testületi határozat, közös beruházásnál képviselő-testületi határozatok megküldésével - a döntést követő nyolc munkanapon belül értesíteni kell a TÁKISZ útján a Belügyminisztériumot. |
(6) |
A lemondásról és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül értesíteni kell a TÁKISZ útján a Belügyminisztériumot. A jelzett határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64. §-ának (6) bekezdése szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(6) |
A lemondásról és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül értesíteni kell a Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága útján a Belügyminisztériumot. A jelzett határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64. §-ának (6) bekezdése szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(6) |
A lemondásról és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül értesíteni kell a Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága útján a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatalt. A jelzett határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64. §-ának (6) bekezdése szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(6) |
A lemondásról és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül az önkormányzatnak értesítenie kell a Magyar Államkincstár Területi Igazgatósága útján: címzett támogatás esetében a területfejlesztésért felelős minisztert, céltámogatás esetén a Regionális Fejlesztési Tanácsot. A jelzett határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. §-ának (2) bekezdése szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(6) |
A lemondásról és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül az önkormányzatnak értesítenie kell a kincstár útján: címzett támogatás esetében a területfejlesztésért és területrendezésért felelős minisztert, céltámogatás esetén a Regionális Fejlesztési Tanácsot. A jelzett határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. §-ának (2) bekezdése szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(6) |
Az önkormányzatnak a lemondásról, és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül értesítenie kell a kincstár útján címzett és céltámogatás esetében a helyi önkormányzatokért felelős minisztert. A határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. §-ának (2) bekezdése szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(6) |
Az önkormányzatnak a lemondásról, és felhasználás esetén ezzel egyidejűleg a visszafizetésről - a képviselő-testületi határozatok és az átutalási megbízás másolatának megküldésével - a döntést és a visszafizetést követő nyolc munkanapon belül értesítenie kell a kincstár útján címzett és céltámogatás esetében a helyi önkormányzatokért felelős minisztert. A határidő elmulasztása esetén a vissza nem fizetett összeg után az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 59. §-a szerinti - a felhasználási kötöttséggel járó állami támogatásokra vonatkozó - kamatot kell fizetni a központi költségvetés javára. |
(7) |
Ha az önkormányzat a 13. §-ban, valamint a 14. § (3)-(4) bekezdésében foglaltakat nem teljesíti határidőre, akkor a fel nem használt előirányzat elvonásra kerül. |
(7) |
Ha az önkormányzat a 13. §-ban, valamint a 14. § (4) bekezdésében foglaltakat nem teljesíti határidőre, akkor a fel nem használt előirányzat elvonásra kerül. |
(7) |
Ha az önkormányzat a 13. §-ban, valamint a (4) bekezdésben foglaltakat nem teljesíti határidőre, a fel nem használt támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter elvonja. |
(8) |
Ha az önkormányzat a 14. § (3), (5) bekezdésében foglalt esetekben a központi támogatást jogtalanul használta fel, akkor év közben haladéktalanul, de legkésőbb a külön jogszabályban megjelölt határidőre köteles a jogtalanul felhasznált támogatást visszafizetni, és az éves költségvetési törvényben meghatározott mértékű kamatot fizetni a központi költségvetés javára. |
(8) |
Ha az önkormányzat a 14. § (3), (5) bekezdésében foglalt esetekben a központi támogatást jogtalanul használta fel, akkor év közben haladéktalanul, de legkésőbb a külön jogszabályban megjelölt határidőre köteles a jogtalanul felhasznált támogatást visszafizetni, és az Áht. szerinti kamatot fizetni a központi költségvetés javára. |
(8) |
Ha az önkormányzat a 14. § (5) bekezdésében foglalt esetekben a központi támogatást jogtalanul használta fel, akkor év közben haladéktalanul, de legkésőbb a külön jogszabályban megjelölt határidőre köteles a jogtalanul felhasznált támogatást visszafizetni, és az Áht. szerinti kamatot fizetni a központi költségvetés javára. |
(8) |
Ha az önkormányzat az (5) bekezdésben foglalt esetekben a központi támogatást jogtalanul használta fel, akkor tíz napon belül köteles a jogtalanul felhasznált támogatást visszafizetni, és az Áht. szerinti kamatot fizetni a központi költségvetés javára. |
(9) |
Az 1991. és 1992. évben odaítélt, de az 1993. évi L. törvény hatálya alá nem tartozó, az 1991. évben vagy 1992. évben, illetve ezen két év alatt befejezésre tervezett beruházásokhoz a fel nem használt és le nem mondott központi támogatás előirányzatának ugyanazon beruházáshoz történő felhasználási, illetőleg lemondási határideje 1998. április 30. Ha az önkormányzat a fel nem használt központi támogatásról a jelzett határidőig nem mond le, akkor a fel nem használt előirányzat elvonásra kerül. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) és 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium évente augusztus 31-éig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. Az adott év július 1-jétől lemondással, a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) és 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat a működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatását, valamint a céljellegű decentralizált támogatás éves költségvetési törvényben meghatározott vis maior tartalékának előirányzatát növeli. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium évente szeptember 30-áig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. Az adott év július 1-jétől lemondással, a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat a működésképtelenné vált helyi önkormányzatok kiegészítő támogatását, valamint a céljellegű decentralizált támogatás éves költségvetési törvényben meghatározott vis maior tartalékának előirányzatát növeli. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium évente szeptember 30-áig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá - a 21/C. §-ban foglaltak kivételével - az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium évente szeptember 30-áig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá - a 21/C. §-ban foglaltak kivételével - az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások - e törvény 3. § (7) bekezdése szerinti - többletköltségeire, valamint a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium évente szeptember 30-áig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá - a 21/C. §-ban foglaltak kivételével - az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások - e törvény 3. § (7) bekezdése szerinti - többletköltségeire, valamint a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal és a Pénzügyminisztérium évente szeptember 30-áig teszi közzé. A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) és (9) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá - a 21/C. §-ban foglaltak kivételével - az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások a törvény 3. § (8) bekezdése szerinti többletköltségeire, valamint a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. |
(10) |
A helyi önkormányzatok központi támogatásának adott évi előirányzatából, továbbá az előző évek előirányzat-maradványából az adott év június 30-áig lemondással, illetve a (7) bekezdés szerinti elvonással, valamint a (8) bekezdés, a 16. § (2)-(3) bekezdése és a 19. § (1) bekezdése szerint, továbbá az Állami Számvevőszék vizsgálata miatt visszafizetéssel felszabaduló, illetve a visszafizetett összeggel azonos - maradványt növelő - előirányzat felhasználható az egyes címzett támogatással folyamatban lévő beruházások a törvény 3. § (8) bekezdése szerinti többletköltségeire, valamint a 9. § (2) bekezdés szerinti céltámogatási igények kielégítésére. |
(11) |
Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a területileg illetékes Regionális Fejlesztési Tanács megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. |
(12) |
A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Regionális Fejlesztési Tanácsok évente szeptember 15-éig teszik közzé az Önkormányzatok Közlönyében. |
(13) |
A kiegészítő jegyzékben szereplő beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben, a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. |
(13) |
A 2007. évet megelőzően kiegészítő jegyzékben jóváhagyott céltámogatással megvalósuló beruházásoknál a tervezett befejezés egy évvel későbbre módosul. Egyebekben, a kiegészítő jegyzékben szereplő beruházások esetén a céltámogatás felhasználására vonatkozó feltételek változatlanok. |
(14) |
Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi XCVII. törvény 1. §-ában foglaltakra tekintettel a helyi önkormányzatok a címzett és céltámogatással megvalósuló beruházásaiknál a 2006. január 1-jéig még fel nem használt központi támogatásnak az általános forgalmi adó csökkentésének megfelelő részét
a) |
a beruházás megvalósítása során felmerülő előre nem látható, műszakilag indokolt többletköltségek fedezetére használhatják fel a támogatási arány módosítása nélkül, |
b) |
a többletköltségekre történő felhasználást a területfejlesztésért felelős miniszter engedélyezi. |
b) |
a többletköltségekre történő felhasználást a területfejlesztésért és területrendezésért felelős miniszter engedélyezi. |
|
(15) |
Ha jogszabályváltozás vagy az önkormányzati feladatellátást érintő egyéb központi vagy hatósági intézkedés miatt a központi támogatással folyamatban lévő beruházás műszaki tartalmának megváltoztatása szükséges, illetve ha a beruházás befejezése előre nem látható okok miatt elhúzódik, úgy az önkormányzat kérheti a beruházás műszaki tartalmának, pénzügyi ütemezésének módosítását. A kérelmekről, valamint ha szükséges, az ezzel összefüggő központi támogatás maradványa felhasználásának engedélyezéséről a területfejlesztésért és területrendezésért felelős miniszter dönt. |
(15) |
Ha jogszabályváltozás vagy az önkormányzati feladatellátást érintő egyéb központi vagy hatósági intézkedés miatt a központi támogatással folyamatban lévő beruházás műszaki tartalmának megváltoztatása szükséges, illetve ha a beruházás befejezése előre nem látható okok miatt elhúzódik, úgy az önkormányzat kérheti a beruházás műszaki tartalmának, pénzügyi ütemezésének módosítását. A kérelmekről, valamint ha szükséges, az ezzel összefüggő központi támogatás maradványa felhasználásának engedélyezéséről a helyi önkormányzatokért felelős miniszter dönt. |
|